Tájházi Műhely az Őrségi Népi Műemlékegyüttesben

A Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága 2018. szeptember 12-én az Őrségben tartotta Tájházi Műhelyét, melynek témája a Nyugat-Dunántúl hagyományos tetőfedése volt. A szakmai nap előadásokkal kezdődőtt, melyeket dr. Markovics Tibor, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának Igazgatója, valamint dr. Bereczki Ibolya, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum ágazati feladatokért felelős főigazgató-helyettese köszntöttek. Elsőként dr. Bíró Friderika, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum nyugalmazott főmuzeológusa beszélt az Őrség népi építészetéről általánosságban. Bihari Ádám okleveles építészmérnök, a Hagyományos Házépítő Kft. cégvezetője A zsúpkészítés folyamata - az aratástól a tetőig címmel tartott előadást. Az elméleti részt Kevy Albert, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának osztályvezetője zárta le, aki bemutatta a műemlékegyüttes működését, fenntartását és lehetőségeit, terveiket. A nap második fele gyakorlattal telt, ahol a résztvevők megtanulhatták és kipróbálhatták a kévekettőzést, valamint megtekinthették a zsúpkéve tetőre kötésének módját is.